"Néma" gyász

Az ember nem mondja - viseli a gyászt. Attól, hogy hallgat, tán még feketébb lesz odabelül. Pedig jó lehet könnyülni. Vannak, akik a szavaktól könnyülnek. (Szabó Magda)

Talán az egyik legnehezebb érzelmi ügyünk a veszteség, a gyász.

Az utóbbi időszakaimban magam is megéltem, hogy vannak olyan veszteségek, lezárások, és az ezekhez kapcsolódó érzések, amiket bármilyen nehéz megosztani, ha van hozzá beszélgető partner, olyan, mint egy pohár víz a sivatagban.

Szabó Magda érző, tapasztalt lélekkel tárja fel, hogy ha nem beszélünk a gyász kapcsán előkerülő érzéseinkről, akkor belül súlyosabbá, nehezebbé, még fájóbbá sötétülnek ezek.

A gyászról, a veszteségekről még manapság - nyitottabb önismereti, spirituálisabb világunkban - is kevéssé beszélünk.

Tapasztalom, hogy ez az a téma, élethelyzet, amihez sokkal kevesebben tudunk természetesen kapcsolódni, mint más nehézségek, problémák esetében.

Talán mert nem sokszor tapasztaltuk, éltük meg, hogy a gyásszal járó fájdalom természetes, s talán mert néha annyira nehéz és súlyos, hogy legszívesebben gyorsan megszabadulnánk tőle, és így reagál sokszor a környezetünk is.

Pedig bármilyen veszteségben, gyászban is van épp valaki, valóban sokat segít, ha meg tudja osztani érzéseit, ha valaki meghallgatja, vagy egyszerűen jelzi, hogy együttérez. Így nincs a gyászruha alá rejtve a fájdalom. Átélhetővé, elviselhetővé, elengedhetővé válik.

Fotó: Almási Kriszta