"Mai" bánat

"Itt vannak a bánatok. (…) Nagy szerepük van a változásban, a jobbá válásban, az ön- és életismeret kialakulásában, fejlesztésében, folyamatos fenntartásában. Hozzátartoznak az élethez, előbb-utóbb mindenki átéli őket, de ez jottányit sem csökkenti azt a fájdalmat, amit okoznak. Naná, hogy a halálról beszélek. " /Sam B. Finn/

Valami végleg megváltozik bennünk, ha valaki, aki közel állt hozzánk meghal.

A halál közelsége, valóságossága, a jelenlét szeretteink halálos ágya mellett vagy az elbúcsúzás nehéz, fájdalmas, mégis szép, igazán megrendítő és valójában sokszor sorsfordító.

Sokan, sokféleképpen mennek át egy másik dimenzióba mellőlünk, ám a halállal való szembesülés talán ugyanolyan megrázó, megrendítő, fájdalmas.

Mint mindig, most is azt mondom, éljük át, hagyjuk, hadd jöjjön, aminek jönnie kell.

Ezek a napok az emlékezés, tiszteletadás, gyertyagyújtás, "temetőjárás" napjai. Sokféle érzéssel, rituáléval Kinek-kinek szokása, szíve, érzése szerint.

És ez így van jól.

DE…

Tehetünk még valami fontosat.

Gondoljuk át, kit, kiket veszítettünk el életünk során, kiket mozdított el mellőlünk a halál.

Lehet, hogy így végiggondolva hosszabb is a lista, mint ahogy elsőre érzékeljük.

Elveszíthettük gyerekkori háziállatunkat, osztálytársunkat, szerelmünket, tanárunkat, szüleinket, szomszédainkat, barátunkat és még sorolhatnám.

Van, akinek volna még mondanivalónk? Valami fontos, amire már nem volt lehetőségünk, lelki erőnk, vagy bátorságunk?

Most sem késő elmondani.

Leülhetünk egy gyertya mellé (akár egy üres székkel szemben), és gondolatban mindent elmondhatunk. Bármit, amit eddig nem tudtunk.

Írhatunk levelet is, vagy elénekelhetünk egy dalt Neki.

Engedjük, hogy a szavak jöjjenek addig, amíg el nem fogynak.

Felszabadító, feloldó, megtisztító lehet ez a kis szertartás.

Kívánom, hogy az emlékezés érzésekkel és szeretettel teli legyen, függetlenül attól, hogy egyedül, vagy másokkal összekapaszkodva éljük át.

Fotó: Almási Kriszta