Elfogadás és bizalom

Az elfogadásról és a bizalomról…

6 évvel ezelőtt kollégámmal egy budapesti börtönbe indultunk 3 hetes tréninget tartani. A csoporttagok önként jelentkeztek, nem válogattunk közülük…

Az első nap (és persze a tréning sok-sok pillanata) emléke még ma is élénken él bennem.

Már az első cigi-szünetben a beszélgetések során újra és újra „bombáztak” a „fiúk” bennünket kérdéseikkel, melyek arra irányultak, hogy ki küldött ide bennünket, ki a főnökünk, miért jöttünk, miért minket küldtek. Minden egyes kérdésben ott volt a feltételezés, a gyanakvás, hogy valami külső „kényszer” vitt minket oda… Mindkettőnk válaszaiban ott volt, hogy senki nem küldött minket, e munka kapcsán semmilyen főnökünk nincs, egy pályázati lehetőség nyomán vagyunk itt, és igazából mi szerettünk volna jönni.

Emlékszem az első nap szüneteire, ahogy újra és újra elhangzottak ezek a kérdések, és emlékszem az arcokra, a kikerekedő szemekre, a döbbent pillantásokra, melyek először hitetlenséget, majd egy idő után csodálkozást, végül bizalmat sugároztak, mert lassan elhitték a „fiúk” hogy önszántunkból jöttünk a börtönbe erre a munkára.

Az első nap, ezek a pillanatok, beszélgetések alapozták meg azt, hogy teljes BIZALOMmal, ŐSZINTESÉGgel tudtunk együtt dolgozni abban a 3 hétben. Sok szép, megható és nehéz pillanatot éltünk át, kölcsönös bizalmat, figyelmet és RUGALMASSÁGot kívánt ez az együttműködés. Öröm volt, ahogy a csoporttagok (ott fogvatartottaknak hívták őket) el tudták fogadni a mi ELFOGADÁSunkat, KÍVÁNCSISÁGunkat velük kapcsolatban.

Az időnkívüliség, az elfogadás, az „ITT ÉS MOST" ölelésében született meg egy olyan együttes élmény, amelyben mindannyian EMBERként lehettünk jelen.

Időről-időre valahogy eszembe jut ez…és az, hogy ugyanilyen folyamat zajlik egy-egy kapcsolatban, helyzetben, és ha szerencsések vagyunk, hamar megszületnek az ehhez hasonló bizalmi pillanatok.

Mindannyian mást hozunk gyerekkorunkból, és mást éltünk át az elfogadás és bizalom kapcsán, más élményeink vannak az alapvető kapcsolataink terén, s ezek meghatározói későbbi kapcsolataink működésének.

Fotó: Almási Kriszta