Félénkség

Gyermek esetében a félénkség riadójel. Az ilyen gyermeket rendkívül gondosan kell kezelni. A félénkséget meg kell szüntetni, mert máskülönben az egész élete zátonyra fut. /Alfred Adler/

Sokszor azokra a gyerekekre figyelünk fel, visszük szakemberhez, akik agresszívek, verekednek, hisztiznek…(stb.), hangosan kiadják magukból valahogy a feszültséget, pedig ez sokkal szerencsésebb, mint, amikor bent marad a fájdalom, a félelem, a szorongás… Velük a környezetüknek nehéz, és nyilván figyelni kell arra, hogyan bánjunk ezekkel a látványos tünetekkel…

Akikkel kapcsolatban azonban még nagyobb figyelemre és érzékelésre van szükség, azok a bátortalan, hallgatag, visszahúzódó, odateszem, ott marad gyerekek. Ők nem tudják kifejezni feszültségeiket, korán megtanulták elnyomni, visszafojtani bánatukat, fájdalmukat, félelmüket.

Nekünk felnőtteknek, nagy a felelősségünk abban, milyen mintát kapnak a gyerekek azzal kapcsolatban, hogy érzelmeinket, gondolatainkat hogyan fejezzük ki, hogyan, és egyáltalán beszélünk-e róluk, hitelesek vagyunk-e érzéseink kifejezésében (azt mondjuk-e, amit valóban érzünk, persze igazodva a gyerek életkorához).

Kezdjünk el jobban figyelni, a sarokban gubbasztó, szomorú szemű, sohasem hangoskodó, romboló, verekedő, csöndes gyerekekre is.

Fotó: Almási Kriszta (A képen Horváth Kende Bálint. Köszönöm a szülői engedélyt!)