Hisszük-e, tudjuk-e?

Itt az elengedős, lerendezős, újrakezdős, sebgyógyulós, utolsónak fájni hagyós időszakban felmerül még valami.

Tudjuk-e, hisszük-e hogy lesz jobb? Jó, jó, persze az elengedés könnyebb vagy nehezebb erőterében benne lakozik, hogy továbblépünk. Szerintem mindig valami olyan felé, amivel épp dolgunk van, és ez más, új, egyre több, jobb, még akkor is, ha hiszek az ELÉG JÓ fogalmában, bármiről is legyen szó.

Láttuk valaha gyerekként a családunkban, hogy működik, hogy jobbá tudjuk tenni, vagy egyre jobb, kényelmesebb lesz az életünk? Ebben a szemléletben nőttünk fel, vagy talán az a hiedelem övezte a gyerekkorunkat, hogy mindig mindenért véres verejtékkel kell küzdeni, hogy ki kell érdemelni valamit, ami jó nekünk? Tágabb környezetünkben láttunk-e másokat egészségesen küzdeni, boldogan, örömmel, vagy hiteles érzésekkel, tervekkel, célokkal, optimistán élni? Van-e erre mintánk?

Mennyire befolyásolja ez jelenlegi életünk, élethelyzeteink alakulását? Túl vagyunk-e azon, mik az örökségeink, mi a szüleink, őseink hite, és mi a sajátunk, el tudjuk-e választani ezeket a hitrendszereket egymástól?

Van már tapasztalatunk arról, hogy egy nehéz időszakot átélve egyre jobban éreztük magunkat, és a dolgaink is jobban alakultak? (Ha van hasonló élményünk, attól még most éppen lehet nehéz. Ér tehetetlennek érezni magunkat, szomorúnak lenni, de ér visszanyúlni a működő mechanizmusainkhoz, a jó tapasztalatainkhoz is. ☺ )

Csupa kérdés, ugye?

Mindenkinek máshol van ebben dolga.

Néha csak elfogadni, átélni, azt, ami MOST VAN.

…és HINNI, hogy lehet JOBB… ennél jobb, ami nekünk épp ELÉG JÓ! ☺

Fotó: Almási Kriszta